Remegett a keze, amikor tárcsázta a HR-es telefonszámát és kicsit megriadt saját hangjától, amikor bele szólt a telefonba: „bocsánat, de úgy tudom, hogy mindenki kapott értesítést arra a kérvényre, amelyet a kirúgása miatt írt, az enyémről tudsz valamit?” és ezzel folytatódott az a belső feszültség, amelyben már egy hónapja élt.
Félt is a választól, ugyanakkor túl akart már lenni ezen a huzavonán. Kis időbe tellett míg kiderült: rossz email-címre küldték a levelet, (vajon ezt az illető, aki megkapta, hogyan fogadta?) Végül is pár perc után elküldték, és míg várt a melléklet letöltésére, arra gondolt, ha most lenne valakije, megkérné, hogy olvassa el… igen, vannak sorsdöntő pillanatok, amikor azt kívánná: bárcsak itt lenne most valaki, aki megsimogathatná, átölelné, együtt érezne vele, és egy fokkal könnyebben viselné el a rá mért csapásokat. Persze jól tudja, hogy ez egy kis önsajnálat, és nyilván rajta kívül még nagyon sok ember szeretné, ha lenne társa, de természetesen ezzel is megküzd egyedül. A gyerekeinek mégse mondhatta, hogy olvassák el helyette!
Végül becsukta a szemét, kicsit hallgatta a szíve dobogását, megfogta a számítógép egerét, és azt mondta: jöjjön, aminek jönnie kell! Maga is meglepődött, hogy a választ a tőle szokatlan nyugalommal fogadta: a munkáltató továbbra is fenn tartja a felmondást!
Hát megszületett az ítélet… bár megígérte, hogy a hírről értesíti azokat az embereket, akik fontosak az életében, de mégsem tette. Hagyta, hátha leülepszik, és megemésztődik amivel szembe kell néznie, fel kell fognia, és ennek tudatában cselekednie.
A gondolatait egy telefonhívás szakította félbe, egy vezető hívta a szakszervezet részéről. Az illetőtől tudta meg, hogy rajta kívül még vannak páran olyan kedvezőtlen szociális helyzetben, akikért kiáll a szakszervezet és megpróbálják megváltoztatni az első körben született döntést!
Ennek eredménye a jövő héten várható…. Vagyis tovább rágódhat a jövőn és már nem tudja mit gondoljon azokról az emberekről, akik a feje fölött döntenek…
Fogalma sincs, még hány nap fog így eltelni, de mikor tovább akar lépni, egy halvány reménysugár még mindig a volt munkahelyéhez köti! És abban is a sors keze van, vagy a véletlen műve, hogy akik korábban bizonyos munkákat ajánlottak számára, elérhetetlenné váltak?
A jövő hétig már csak pár nap van hátra…de egyre nehezebb viseli
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: