Ma minden volt, mint a búcsúban, ( sírás, nevetés, meghatottság), de összességében jó bánik lelke tartalékával, mert muszáj! Nem mondja, hogy ehhez nem kell egyfajta erő, és nem kell trenírozni nap mint nap, viszont azt is tudja, hogy ez az egyik erőssége. Ennek ellenére lehet sírni, dühöngeni is, olykor ez is egyfajta stressz levezetés, tréfából szokta mondani: nekem a séta, a mozgás, a bicajozás – zenehallgatással fűszerezve- a Xanax! És tényleg! Persze ha teljesen őszinte akar lenni önmagával, a környezetével, na és a blogjával, akkor jól tudja, hogy ezek csak ideig óráig oldják meg azt a nehéz krízis helyzetét, amiben már kilenc hónapja van, és még koránt sincs vége!
A legeslegrosszabb amikor a kisebbik gyerkőcnek kell magyaráznia a helyzetet, akivel tulajdonképpen annyi mindent végig csinált és ő meglepő módon nagyon sok dologra emlékszik. Arra mindenképpen, hogy a „Nagy Anya” mindig mindent megoldott: szőnyeg szélén állt már az óvodában, vitatkozott, kért, bizonyított, hogy ne tegyék kisegítő iskolába azért, mert hiperaktív, és máshogy látja a világot… persze 22 évvel ezelőtt még ezt a fajta viselkedést máshogy bírálták el, ma más sokkal több eszközük van a fejlesztésre is. Az általános iskola 6-ik osztályából azért tanácsolták el és lett magántanuló, mert szinte minden tantárgyból megbuktatták, de előtte már kiközösítették, elszabták a ruháját, persze ő se maradt adós, verekedett és többek között „leboszorkányozta” az osztályfőnöknőjét. A vége az lett, hogy egyszerűen kitették… legyen magántanuló. Na ez a korszak volt talán életük legnehezebb szakasza: ő dolgozott reggeltől-estig, hogy megéljenek, a gyerkőc viszont nem találta a helyét, ami érthető, pl ilyeneket mondott: Anya! Én egy genetikai selejt vagyok! Na neki se kellett több, csak úgy záporoztak a könnyei, mint most is, amikor leírja… mert ez annyira érzékenyen érinti. Akkor muszáj volt lépnie a gyerek miatt, így kerültek a hűség városából a fővárosba úgy, hogy az akkori tévéelnök szociális helyzetére hivatkozva belsős állást ajánlott fel neki. Nem mondja, hogy nem volt nehéz, alapítványi iskolából ki, másik alapítványi iskolába be! Mellesleg egyik sem volt olcsó, de mégis elvégezte, sőt, eljutott az érettségig, (igaz, az utolsó évet már estin végezte), angolból előrehozott érettségit tett, mert valahogy ennek a gyereknek mindene az angol. Olyan szlengeket tud, hogy a tanárok is csodálkoztak. Sajnos minden másból pont az ellenkezője… nem csak lexikális tudásból, de a mindennapokat is kaotikusan látja, és a legnagyobb biztonságban itthon, parányi szobájában érzi magát.
Jól tudja, hogy őmiatta is tartania kell magát, pláne mikor olyanokat kérdez: „mikor leszünk utcalakók?” ez az ő szótárában a hajléktalanságot jelenti.. ilyenkor mindig elmagyarázza, most éppen hol tart az ügyük, hány helyre adott be pályázatot, hány emberrel beszélt, mit sikerült megvalósítani, hol tart a munkaügyi pere…rosszabb napjain kicsit ingatagnak és nem elég határozottnak érzi szavait, de bízik abban, hogy minden jóra fordult! Persze ő ezt az egészet nem érti, és maga módján – bár nagyon utál kimozdulni otthonról- megkérdezte: „Anya, beszéljek a főnökkel, hogy te jó munkás vagy?” valahogy így… szóval lehet vele sírni, nevetni!
Ma délelőtt volt az ügyvédnél, most legalább látta: mit és hogyan reagált a volt munkáltatója…hát vannak alaposan megkérdőjelezhető kijelentések!
És történt még egy meglepetés: a boltban összefutott egy régi kollégájával, és annyira jól esett, amikor részletesen kikérdezte, mi van vele, van-e munkája? Maga is csodálkozott, hogy nem sírta el magát, úgy tudott válaszolni, viszont mindig megretten, mikor látja az arcán a sajnálkozást! Na ez a kollégája mondta többek között: „elő kellene venni azt a sok szocio riportodat, amit azokkal az emberekkel készítettél, a díjnyertes alkotásaidat, amit a magad rendkívüli érzékenységével készítettél! Erről eszébe jutott egy eset, aminek nagyon visszhangja volt: a bősárkányi vak kisfiú, Szabó Andris koncertet adott egy mozgássérült kislány javára, annyira megható volt, amikor a kislány két bottal bement Andrishoz a szobába és megölelték egymást…
hát ilyenre sikeredett ez a mai írás… köszönöm, hogy olvassátok!!!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: