Még mindig azzal a mázsás súllyal alszik el és ébred, hogy kirúgták! Nem tudja meddig tart ez az állapot, ha a gyászhoz hasonlítja a feldolgozási időt, akkor még eltart egy darabig. Viszont, ha közben talál munkát és elkezd hasznosan tevékenykedni, akkor nyilván hamarabb lesz túl a krízisen. Még a jövő héten egyszer be kell menni a bérosztályra aláírni, és utána megszűnik minden kapcsolata azzal az intézménnyel, ami egykor olyan sokat jelentett számára. Minden bizonnyal az elengedéshez tartozik, hogy önön magát „ rugdossa” és azzal biztatja, amellyel mások is: csak jobb lehet, és kaphat más lehetőségeket az élettől, persze neki is tenni kell ezért és tesz is! Keresi a kapcsolatokat különböző helyeken…
Ha egytől tízes skálán kellene a szorongását jellemezni, akkor ez az állapot túl szalad a tetőn! Mert nem engedheti meg magának, hogy akár egyetlen hónapig is üres legyen a bankszámlája!
Érdekes, mert a gyerekek előtt kevésbé beszél erről, (persze hogyan is beszélne, amikor ő a családfő, a nagy Anya, aki ezidáig a hátán cipelt minden terhet, aki mindig mindent megoldott, még ha sírt is közben, de derekasan helyt állt, mint „anyarabszolga” is, és nem felejtett el mosolyogni sem) szóval ő nem omolhat össze és természetesen megnyugtató választ ad az autista gyerekének is, aki rendre ezt kérdezi: „mikor kell az utcára költöznünk”? És már a nézésétől legszívesebben sírva fakadna, de még van ereje átölelni és megnyugtatni: minden rendben lesz!
A napokban felhívta egy ( független) szakszervezet elnöke, ( ez csak egy volt abból megszámlálhatatlan levélből, amelyeket az utóbbi időben elküldött olyan személyeknek, (politikusoknak is !) akiktől joggal várt valamilyen tanácsot, vagy segítséget. Az más kérdés, hogy a 99 %-a még csak válaszra sem méltatta, szóval az elnök felajánlotta a tőle telhető segítségét: kissé visszafogottan fogalmazott: „ az alapítvány egy minimális összeggel képes támogatni, ha az nem megalázó” mit mondjon erre?
Nem a pénzösszeg a megalázó…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: