Hát eljött a pillanat, amikor megkapta az ominózus telefont… nem tudta uralni a helyzetet amikor beszélt vele az egyik végrehajtó: hiába mondta, hogy egy csomó helyről várja a kérvényére a választ, a titkárnő szerinte ez csak „ fikció”! vagyis volt egy olyan üzenete: „vedd már észre, bármit csinálsz, bármennyire szerencsétlen helyzetben vagy, nem leszünk tekintettel a szakmai múltadra, a tehetségedre, a díjaidra, és nem érdekel, hogy nevelsz egy fogyatékos gyereket, aki sosem fog felnőni, a lakáshiteled sem érdekel, az éveid száma, és az sem, hogy nem találsz majd munkát…” – kénytelen volt emelt hangon beszélni vele, pedig az eszével jól tudja, hogy ő is csak egy végrehajtó!
Annyi könyörület volt bennük, hogy a „ magasabb rangú” főnökéhez ( aki ilyen esetben egy HR-es ül az asztal mögött) nem kell pluszban megalázottan hallgatni, miközben ő meg állna a szőnyeg szélén, kiszolgáltatottan, mint egy utolsó cérnaszálba kapaszkodó fuldokló, hogy hátha nem hal meg, de aztán mégis… Már ennek is örülni kell, így mehet egyenesen a bérosztályra, természetesen szigorúan fegyveres biztonsági őr kíséretével, hiszem már mindenétől megfosztották…
Jó, majd ezt is nyilván kibírja, mert ki kell bírni, nincs más…. Nem engedheti meg magának, hogy depressziós legyen, muszáj előre menni, munkát keresni, már összeállította papíron kiknél fog érdeklődni, és persze saját kútfőből is meríteni kell, mert olykor az önállóság is nagy előny, de hogy ebből hogy lesz havi fizetés, na azt még nem látja…
De nyilván majd elmúlik a kétségbeesés, helyére teszi az igazságtalanságot, és lesz majd olyan is, amikor már nem sír írás közben…
Szóval szerda délelőtt, amikor aláírásra kerül a sorsa…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: