Muszáj volt beiktatni a megszokott feladatokon túl valami mást, ami eltereli a gondolatait és nem nehezedik rá mázsás súllyal az a teher, amit már második hónapja cipel. Egy neurológus azt mondta az ilyen helyzetekről, hogy a krízisben az ember kitart… küzd… a túlélésre játszik… összeszorítja a fogait csak arra koncentrál, hogy kijöjjön belőle és vége legyen! Utána viszont könnyen „összeomolhat” mert megoldotta, vége, eldőlt! Na egy ilyen könnyedebb, felszabadult érzésre vágyik már nagyon, és bár olykor sírva ír, vagy „írva sír” ez arra is jó, hogy a feszültségnek utat adjon, ha már nem akar nyugtatókon élni. Ha véletlenül ilyenkor meglátják gyerekei, hogy sír, nem tudnak vele mit kezdeni, de ő meg szokta nyugtatni őket: hogy ez egy érzelmi megnyilvánulás, és olykor szüksége van erre az embernek. Érdekes egy érzés, mikor tudatosan sikerül az agyát más irányba terelni, rendre visszaáll az eredeti problémára, és mint egy megoldásra váró feladatot, mindig újra és újra előhozza!!!
Szóval tegnap látott egy filmet, nevezetesen a Sambát, amiben volt humor, de bőven tartalmazott szívszorító jelenetet is, összeségében jó volt!
Beszélt egy sorstársával is, aki nemrég tudta meg, hogy mint külsős munkatárs sem vehet részt a jövőben semmilyen tevékenységben, ami kapcsolódhat a céghez. Magyarul: elbocsátották és még azt sem engedik, hogy olykor vissza dolgozhasson nekik. Ez már a megalázás megalázása! és ezek a döntéshozók nyugodtan tükörbe tudnak nézni?
És még egy fontos dolog történt, felvette a kapcsolatot egy régebbi elnökkel, aki tulajdonképpen megerősítette azt amit idáig is tudott: „ pokoli egy helyzet ez”
Na igen, meglátjuk mit hoz a jövő hét…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: