Hullámokban tört rá a rossz kedv, pedig próbálta kontroll alatt tartani magát, de iszonyú nehéz… azt hallotta, hogy nagy valószínűséggel egyik kirúgott kollégáját visszaveszik! Akkor akad még némi reménysugár, amibe kapaszkodhat, bár szilárd meggyőződése: úgy döntenek a fejük fölött, hogy fogalmuk sincs arról, kik is az illető munkatársak: milyen munkaerő, milyen képességekkel rendelkezik, miben erős, milyen típusú munkákat lehet rábízni, mennyire kreatív, mennyire terhelő, milyen minőséget produkál, mennyire közösségi ember. Szóval mindez nem számít! Nem ezek a tulajdonságok számítanak…
Délután összefutott az üzletben egy régi munkatársával, milyen hülye helyzet! Elég csak ránézni a másikra és minden az arcára van írva… sajnálja nagyon, de nem tud segíteni, és mintegy vigasztalásként azért odamondja: ránk is ez vár, hogy előbb-utóbb kirúgnak!
Aztán volt egy telefonbeszélgetése is, amelyből kiderült: minden bizonnyal a nap folyamán választ kap arra, hogy vele mi lesz!? A szakszervezet részéről érzi az igyekezetet és az akaratot, csak azt nem tudja, hogy ez mire lesz elég? Mennyire megalázó helyzet, nem akar mást, csak dolgozni, és volna is helye…tehetsége, ügyessége, akarata, szíve-lelke…
Ezeket a napokat szívesen kihagyta volna az életéből, de ennyi rossz után, csak jön már valami jó. Egyik érintett sorstársa azt mondta a telefonba: „véresre szorítom érted a tenyeremet”… ezen aztán már tényleg könnybe lábadt a szeme.
Hát jön egy újra bizonytalan hétvége, ami a maga egyformaságával történik majd…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: