Új hét, új remények… ez is lehetne a mottója a következő napoknak. Vasárnap tényleg megpróbálta a nyomasztó gondolatait félre tenni, ami hellyel-közzel sikerült is, legalábbis amikor eszébe jutott, akkor tudatosan elhessegette! Élvezte a napsütést a kutyával a Margit szigeten. Ahogy nézte az embereket vidámak voltak, többen már a földön lévő takarón töltötték a délutánt, gyerekek és kutyák társaságában.
Azon gondolkodott, vajon közülük, hányan munkanélküliek? Mikor, hogyan és milyen körülmények között veszthették el az állásukat? És milyen lehetőségekkel kínálták meg őket? Hallott már olyanról, hogy több diplomás takarított, persze nem szégyen a munka, de valahogy azzal szembesülni, hogy bármit el kell fogadni, és csinálni azért, hogy legyen otthon kenyér, az azért a jelen pillanatban elég megrázó érzés. Ráadásul ismeri annyira önmagát, hogy ha ebben az állapotban még bele is rúgnak, akkor biztos fölállna, és nem engedné a megaláztatást! Valóságos rémhírek terjengenek egyes multikról, hogyan bánnak az alkalmazottakkal, hogyan vonnak le az amúgy is kevés bérükből, hogy kell jó pofát vágni a munkához, hogy megkapják a minimálbérüket, jó esetben még azon felül valamennyit!
Még mindig nem tudja mi lesz vele: A, B, és C tervek születnek a fejében, amelynek megvalósításához még nem történtek konkrét lépések, ezen a héten minden bizonnyal pont kerül a kétkedésekre…
Már egyáltalán nem számolja a napokat, és a szinte folyamatos hidegrázáshoz is, hozzá szokott…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: