Olykor úgy érzi megáll az idő, és olyan lassan vánszorog, mint egy reumás csiga! A másik pillanatban meg már azzal szembesül: mindjárt letelik az egy hónap és utána végleg megpecsételődik az élete, hiszen megszűnik a munkája, amit úgy szeretett. Persze próbálja magát olyanokkal vigasztalni, hogy ez a cég nem érdemli meg, hogy ott dolgozzon, se anyagilag, se erkölcsileg nem volt megbecsülve, és ha végleg vége, legalább felszabadul a nagy nyomás alól, ami olykor alaposan megviselte. Persze ettől még fizetni kell a számlákat, a lakáshitelt és enni kell adnia a gyereknek…
Na igen, a srácai! amikor az ominózus értesítőt megkapta és haza ment, a fiúk kijöttek elé az előszobába, ( amit sose szoktak ) egy szót sem szóltak, nézték némán, de azokat a pillantásokat sosem fogja elfelejteni… legszívesebben sírva fakadt volna, aztán csak annyit mondott nekik – ne vigasztaljatok, voltunk már bajban, azt is megoldottuk, ezt is megfogjuk-! Csak a kisebbik kérdezte meg félig komolyan: anyu, akkor majd az utcán fogunk lakni? Mit lehet erre mondani? Nem, biztosan nem, ameddig egészséges küzdeni fog, nem hagyja magát.
Már második napja rossz volt a hangulata, azokat a munkákat amelyekre gondolt, nem jött össze, és ez nem lendítette jó irányba a megtépázott lelkét. Van még pár ötlete, és néhány visszajelzést is vár, hátha…
Este elment az unokahúgával színházba, pedig nem volt sok kedve… már a HÉV-en jót nevettek, amikor az ellenőröket kicselezve a másik kocsiba szálltak fel, majd a következő állomáson átjöttek abba a szerelvénybe, ahol ők voltak, de az utolsó pillanatban megint leszálltak, és a két ellenőr lájk jelet mutatott az ablakon keresztül a bliccelésünkreJ a jó kedv csak fokozódott a Vígszínházban, a Revizor című darab alatt. Kiváló rendezés, kiváló színészek előadásában! A nézőtéren mindenki tudta: ez a darab a jelenlegi életünkre is nagyon igaz, és bár sokszor nevetett a szövegen, voltak olyan részek, amikor sírni lett volna jó…
Már nincs is 20 napja, hogy megváltsa világot…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: