Ha csak egy kicsit is elkalandoznak a gondolatai a kirúgás tényétől, biztos történik valami, ami azonnal az eszébe juttatja! Délelőtt meglátta a hajléktalan nőt a villamos megállóban, aki Fedél nélküli újságot árult. Találkozott már vele korábban is, de most tüzetesebben megnézte: csak az arca árulkodott arról, hogy „ becsületes alkoholista”, a ruházata a körülményei ellenére normális volt. Mikor pénzt adott neki, hálásan és alázatosan megköszönte, neki meg elfutotta a szemét a könny … Persze azt nem tudja, miért vált hajléktalanná a nő, csak azt látta rajta, hogy nem ez az első tele. Az orvosok szerint minden utcán töltött évet fel kell szorozni hárommal, annyira igénybe veszi a szervezetet.
Istenem, milyen könnyen leírhatnak egy embert, aki elveszíti az állását, és azzal egy időben a magabiztosságát, az önbizalmát! Mi lesz, ha egy hivatalban, vagy társaságban megkérdezik tőle: hol dolgozik? Mi a foglalkozása? Akkor mit fog válaszolni? Már most szokja a gondolatot, hogy „munkanélküli”? Vagy mondja azt, hogy „álláskereső”! mennyire borzalmas, még csak leírni is.
Azt meg végképp nem tudja elképzelni, hogy olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerüljön, hogy ne tudja fizetni a számláit.
Ma megint sokan hívták: jól esett neki, hogy hiányolják a volt kollégái, ugyanakkor a kirúgottak közül is beszélt párral. Azon kapta rajt magát, hogy mióta ebben a lehetetlen helyzetben van, naponta többször is megfájdul a feje, pedig alapból nem szokott fájni. Úgy látszik ez már pszichés ok, nyilván érthető: ezzel fekszik, ezzel ébred, ez jár a fejében napközben…
Még van egy kis ideje reménykedni, mondjuk 20 napig…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: