„Aki nem dolgozik ne is egyék” ez a bibliai közmondás jutott az eszébe, amikor kanalazta a vasárnapi ebédet. Mennyire szívbe markoló érzés, vajon meddig tud majd ebédet főzni? És eljöhet az az idő is, amikor egész egyszerűen nem jut rá pénz? Nem, az lehetetlen, az nem fordulhat elő! Minden porcikája tiltakozik ez ellen, bár pontosan tudja: mi az a szegénység, még gyerekkorából. De felnőttként is volt benne része, amikor a fővárosba költözött albérletbe a gyerekekkel és még nem tudta vidéki lakását eladni. A fizetését annyira be kellett osztania, hogy kapásból tudta, melyek a 300 Ft-os ebédek: grízes tészta, sárgaborsó főzelék, rántott parizer… Csak imádkozni tudott, hogy a gyerekek ne legyenek betegek, vagy ne legyen váratlan kiadása, mert akkor borul a havi költségvetés. Ráadásul a kisebbik különböző alapítványi iskolákba járt, ahol nem kevés volt a tandíj. Persze utólag gondolva megérte küzdeni, de akkor iszonyú nehéz volt.
Még mindig vannak olyan ismerősök, kollégák akik felhívják, vagy üzennek neki, hogy mennyire sajnálják, hogy kirúgták…mit lehet erre mondani? Ő most a másik oldalon áll, az elesettek, a kiszolgáltatottak táborában, amivel nem lehet mit kezdeni és amit mindig is utált. Titkon arra gondol, hogy fordulhat még a kocka, akár vissza is vehetik, de ezzel egy időben megoldást keres a jövőjét illetően. Azon gondolkodott milyen munka tenné boldoggá? Milyen munkát végezne szívesen? Természetesen az eddigit… de szívesen írna, rádiózna, beszélgetne emberekkel, jól tudja mennyien magányosak, akik hálásak, ha meghallgatják őket. A héten két idős ember is kérte a segítségét és látta a szemükben, mennyire örültek, hogy egy kicsit rájuk figyelt.
Nem tudja, hogy várja-e az újabb telefont, amikor közlik vele, hogy hiába minden: véglegessé vált az elbocsátása, vagy inkább megállítaná az időt? Holnap új nap, új lehetőségekkel, próbálkozik és fohászkodik…
Még van 26 nap
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: