Meglepődött, hogy reggel 7 óráig aludt, máskor hajnalban keltette az óra. Tulajdonképpen aludhatott volna akár délig is, hiszen munkanélküli! Nem kell rohannia, kapkodva elintézni reggel a kutyát, a gyereket, miközben már telefonokat bonyolított és szervezett. Azon kapta rajt magát, hogy nem akarja elmondani az ismerőseinek, pedig micsoda hülyeség, előbb utóbb úgyis kiderül, és nem az ő szégyene, de mégis rajta van a „ szégyenfolt” A volt kollégái közül mindenki felhívta aki számított, aki meg nem tette, az nem is fontos…
Még előző este összeírta, milyen feladatokat fog ellátni, amelyeket mindig csak tolt maga előtt. Elment egy pénzintézetbe bemutatni az adatait, és igazolta, hogy azonos önmagával. Sétált odáig, nyugdíjasokkal, és kismamákkal találkozott útközben. A pénzintézetbe érve egy bácsi kért tőle segítséget: nem tudta milyen címszó alatt találja meg azt, amiért jött! Az idősek ültek, az üzletemberek álltak, ő meg figyelte, hogyan pásztázza a biztonsági őr a terepet. Ezen el szokott gondolkodni, vajon minden őr potenciális bűnözőt vél felfedezni az ügyfelekben? Cseppet sem volt türelmetlen, nyugodtan várta míg az ő sorszámát hívják. Utána elment a gyógyszertárba, mert elfogyott a kedvenc kézkrémje, korábban persze erre se volt ideje, hogy beszerezze. Legvégül vett egy kis sós sütit a cukrászdába, és haza ment.
Miközben a kutyával sétált eszébe jutott az a történet, amikor 3 évvel ezelőtt szintén hasonló helyzetbe került, karácsonyra kapta meg az előzetes felmondását, januárban állás időn volt. Dél körül a Hajógyári sziget „K” hídján ment a kutyával, amikor látta, hogy egy fiatal lány ott áll a híd a közepén, a táskája a földön, mellette egy flakon víz, és két kézzel kapaszkodik a korlátba. Rajtuk kívül egy lélek sem volt a környéken. Ahogy közeledett feléje a lány kétségbe esve nézett rá, tekintete józan volt, nyoma sem volt az alkoholnak, vagy a drognak. Önkéntelenül szaladt ki a száján: segíthetek valamit? A lány csak a fejét rázta, de nem szólt semmit. Tudta, hogy nem fogja magára hagyni, csak még a technikai részét nem látta, hogy fog megvalósulni az életmentés. Bár volt nála telefon, de ebben a helyzetben nem tudta használni, hiszen a lánnyal kellett törődnie. Egyébként is kiszámíthatlanná válhat a viselkedése, ha ő a mentőket, vagy a tűzoltókat hívja. Pszichológiai tanulmányaiban rögtön kutakodni kezdett, viszont az ösztönei azt súgták: ha szóba áll vele a lány, már kimozdulnak a holtpontról és akkor talán le tudja hívni a hídról. Tovább beszélt neki és próbálta vele elhitetni, hogy nem lehet olyan nagy baj, amin ne lehetne segíteni.
Isten tudja mióta állhatott ott a lány, láthatóan vacogott. Megsimogatni a vállát és arra buzdította, hogy mondja el mi a baj, próbál neki segíteni a lehetőségekhez képest. Közben a kutya egy tapodtat sem mozdult mellőle, érezte, hogy valami dráma zajlik körülöttük. Hosszú percek után megszólalt a lány: be akarok ugrani a Dunába! Végig futott rajta a hideg, mi lesz, ha tényleg beugrik? Ő biztos, hogy nem ugrik utána, a kutyáját beküldené, de ki tudja mi történne akkor? Milyen sérüléseket szerezne, és hogy vinné tovább az ár? Saját maga is csodálkozott mikor kimondta a szavakat: ha leugrasz kihoz a kutyám, viszont telefonálnom kell a mentőknek, akik minden bizonnyal bevisznek a pszichiátriára, és az nem annyira jó, pláne, hogy kapsz már egy bélyeget. Ráadásul a problémád se fog megoldódni!
Megint rám nézett a lány, elengedte a korlátot és ezzel egy időben elkezdett sírni. Na hál Isten – gondoltam magamban, felvettem a földről a táskáját meg vizet a kezébe adtam, kicsit megkönnyebbültem, és hívtam, hogy jöjjön velünk sétálni, illetve megkérdeztem tőle, hogy felhívhatom-e a szüleit, vagy bárkit? de csak a fejét rázta. Séta közben jöttek a könnyek, a szavak, kétségbeesetten… kiderült, (ahogy sejtettem), hogy szerelmi csalódás áll a háttérben, a fiú miatt ott hagyta a főiskolát, összeveszett a szüleivel, és egyáltalán nem látja a kiutat, mert a srác otthagyta, már többször. Pedig a lány olyan szerelmes volt belé, hogy mikor a fiú külföldön dolgozott, a lány inkább nem evett, csakhogy telefonálni tudjon neki! Aztán szilveszterkor csúnyán összevesztek, és a lány nem bírta tovább, hogy mindent feltett egy lapra, és most nincs tovább….
Próbáltam könnyedebb hangon beszélni veled, miközben pontosan tudtam, mit érez! Mégis próbáltam vele elhitetni, hogy jönni fog az életben a pozitív változás, a szerető férfi, csak ezt ilyenkor az ember el sem tudja képzelni. Kb egy órát sétáltunk, megkérdeztem tőle, hogy haza kísérjem-e?, de mondta, hogy nem kell. Megvártam míg felszállt a HÉV-re, átöleltem, és megadtam a telefonszámomat, ha beszélni akarna velem. Pár nap múlva próbáltam hívni, de ki volt kapcsolva, csak reméltem, hogy minden rendben van vele. Aztán májusban láttam a Margit hídnál, jól volt, nem ismert meg!
Utólag gondoltam arra, hogy egy hollywood-i rendező ebből a sztoriból egy filmet készített volna: a kirúgott újságíró és a majdnem öngyilkos lány találkozása….
Még van 28 napom…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: